2007. január 27., szombat

Turmix II.

Eperszóda
Hozzávalók 4 pohárhoz:
2 dl tej
20 dkg eper
4 gombóc eperfagylalt
kb. 4 dl szénsavas eperszörp
Az epret szeletekre vágjuk. A tejjel pépesre turmixoljuk, és hosszú poharakba töltjük. Mindegyik pohárba egy-egy gombóc eperfagylaltot teszünk, és lassan felöntjük az eperízű szódával. Azonnal fogyasztjuk.

Epertej
Hozzávalók:
30 dkg eper
6 dl tej
4 dl joghurt
2 evőkanál méz
citromlé
Az epret apró kockákra vágjuk vagy villával összetörjük, összekeverjük a mézzel és a joghurttal, citromlével ízesítjük és a tejjel felöntve poharakba töltjük. Ehhez hasonlóan szinte bármilyen gyümölcsből készíthetünk frissítő italt.

Eperturmix tejérzékenyeknek
Hozzávalók 4 személyre:
50 dkg eper
5 dl szójatej
2 evőkanál porcukor
jégkocka
Az epret megtisztítjuk, turmixgépben pépesítjük, és átszűrjük, nehogy mag maradjon benne. A gyümölcsöt a tejjel turmixgépben habosra verjük. A porcukorral ízesítjük. Poharakba töltjük, jégkockákkal lehűtjük.

Erdeigyümölcs-turmix
Hozzávalók:
10 dkg vegyes fagyasztott erdei gyümölcs
1 dl tej
édesítőszer
A vegyes fagyasztott erdei gyümölcsöt olvasszuk ki, majd 1 dl tejjel turmixoljuk össze. Folyékony édesítőszerrel édesítjük.

Jeges csokoládé
Hozzávalók személyenként:
1-2 gombóc vaníliafagylalt
1,5 dl tej
1 evőkanál csokoládészirup
a díszítéshez tejszínhab és csokoládészirup
A fagylaltot poharakba osztjuk. A tejet megmelegítjük, elkeverjük benne a csokoládészirupot, majd a fagyira osztjuk. Tejszínhabbal díszítjük, csokoládésziruppal meglocsoljuk.

Kivi mix
Hozzávalók 4 pohárhoz:
4 érett kivi
2 érett körte
2 dl grépfrútlé
2 dl tej
3-4 evőkanál édesítőpor
4 evőkanál körtepálinka.
A kivit és a körtét meghámozzuk, a körte magházát kivájjuk, és mindkét gyümölcsöt kisebb darabokra vágjuk. A kivit és a körtét mixerben pépesítjük, hozzákeverjük a grépfrútlevet és a tejet. Édesítőporral és a körtepálinkával ízesítjük, és poharakba töltjük.

Kivi-grépfrút turmix
Hozzávalók:
1 db kivi
1,5 dl piros grépfrútlé.
1 kivit turmixoljon össze és tegye egy pohárba. 1,5 dl piros grépfrútlével öntse fel. Laktat, és így megszünteti az étkezések közötti éhségérzetet. Naponta kétszer fogyasszuk.

Kombucha-turmix
Hozzávalók:
1 db citrom
2,5 dl kombucha
1 dl vaníliás-szójatej
2 evőkanál zabkása
1 szelet ananász.
Nyomjuk ki egy citrom levét. Turmixoljuk össze 2,5 dl kombuchaval és decinyi vaníliás-szójatejjel és 2 evőkanálnyi zabkásával. Együnk hozzá egy karika (lehetőleg friss) ananászt.

Körtés költemény
Hozzávalók:
1 db körte
1 db banán
vaníliás tej
méz
tejszín
szerecsendió-virág
fahéj.
Lédús, zamatos körtét választunk, egy banánnal, vaníliás tejjel, mézzel és tejszínnel mixeljük össze, szerecsendió-virággal és fahéjjal is ízesíthetjük. Az egészet összeturmixoljuk, utólag teszünk bele jégkockát. Banándarabbal, körtedarabbal, díszíthetjük.

Málna álom
Hozzávalók:
1 doboz friss málna
2 evőkanál méz, vagy cukor
1 evőkanál 100%-os narancslé,
vagy 1 db narancs leve
1,5 dl tej.
A hozzávalókat turmixgépben összeturmixoljuk, és narancsgerezdekkel díszítjük.

Málnás szójaturmix
Hozzávalók 2 pohárhoz:
15 dkg málna (mélyhűtött is lehet)
5 dl vanília ízű szójaital.
A málnát felolvasztjuk és fél liter vanília ízű szójaitallal turmixoljuk.

Málnás-banános ital
Hozzávalók 4 pohárhoz:
20 dkg málna
2 banán
5 dl kefir
1 dl tej
4 evőkanál méz
1 mokkáskanál vaníliás cukor
1 teáskanál citromlé.
A málnát leöblítjük, lecsepegtetjük. A banánt meghámozzuk, két-három darabra törjük. A banánt a málnával, a kefirrel és a tejjel összeturmixoljuk. Az italt a mézzel, a vaníliás cukorral és a citromlével ízesítjük, és poharakba töltjük. Banánszeletekkel díszítve tálaljuk.

Mangó-kókusz turmix
Hozzávalók 2 pohárhoz:
fél mangó, apróra vágva
5 dl kalciummal gazdagított szójatej
1 narancs leve.
2 pohárhoz fél mangót meghámozunk, apróra vágunk. Fél l kalciummal gazdagított szójatejjel és 1 narancs levével turmixoljuk.

Mazsolás banánturmix
Hozzávalók:
2 nagy érett banán
3 csésze tej
5 dkg mazsola
1 csésze vágott dió, vagy napraforgómag
1 csésze tört jég
A banánt tejjel mixeljük, összevágjuk a diót, meleg vízben átmossuk a mazsolát, és mindkettőt hozzáadjuk a banánpüréhez. Minden pohárba egy nagy evőkanál tört jeget teszünk, és erre töltve a keveréket rögtön tálaljuk.

Meggyturmix
Hozzávalók:
15 dkg magozott friss, vagybefőtt meggy
2 kiskanál citromlé
3 evőkanál cukor
1 db tojás
Az összemixelt keveréket jégkockával tálaljuk.

Mokka turmix
Hozzávalók 4 személyre:
4 pohár joghurt
1 dl tejszín
1 teáskanál rum
2 evőkanál instant kávé
1 evőkanál porcukor
1 evőkanál méz
őrölt fahéj
A poharakat és a hozzávalókat hűtőszekrényben előre lehűtjük.A joghurtot összekeverjük a tejszínnel, és mixerbe tesszük. Hozzáadjuk a rumot, instant kávét, cukrot, mézet, csipet őrölt fahéjat és az egészet habosra turmixoljuk, majd még 1 órára hűtőszekrénybe tesszük. A habos mokka turmixot négyfelé elosztjuk az előhűtött poharakba, és csipet fahéjjal megszórva azonnal kínáljuk.

Narancsos joghurtital
Hozzávalók:
1,5 dl narancslé
1 dl joghurt
1 teáskanál méz.
1,5 dl narancslét keverjen össze 1/2 doboz joghurttal, 1 teáskanál mézzel. Laktat, és így megszünteti az étkezések közötti éhségérzetet. Naponta kétszer fogyasszuk.

Tejes-habos turmix
Hozzávalók 1 pohárhoz:
10 dkg eper
1 evőkanál citromlé
1 evőkanál méz
1 dl behűtött tej
1/2 dl behűtött tejszín
1 kisebb kivi.
Az epret megmossuk, megtisztítjuk, 1 hosszanti szeletet félreteszünk a díszítéshez, a többit összevagdossuk, hozzáadjuk a citromlét és a mézet, 3-4 szeletke kivételével péppé zúzzuk. A tejet és a tejszínt habosra turmixoljuk, kehelybe töltjük, a tetejére öntjük az eperpépet, lazán keverünk egyet rajta, tetejét az eperszeletkével díszítjük. A kivit kettévágjuk, karalábévájóval két golyót formálunk belőle, a félretett eperszelettel együtt bambuszpálcikára szúrjuk, és az italba tesszük. Szívószálat adhatunk hozzá.

Uborkás ital
Hozzávalók:
25 dkg uborka
1 dl tej
só, bors ízlés szerint.
25 dkg uborkát vágjon ketté, magozza ki, majd turmixolja össze 1 dl tejjel, sóval, borssal. Laktat és megszünteti az étkezések közötti éhségérzetet. Naponta kétszer fogyasszuk.

Uborkaturmix
Hozzávalók 2 pohárhoz:
25 dkg kígyóuborka
1 gerezd fokhagyma
1 kis chilipaprika
friss bazsalikom levelek
2,5 dl kalciummal gazdagított szójatej
1 dl szója joghurt
só ízlés szerint.
Fél kígyóuborkát (25 dkg) megmosunk, hosszában kettévágjuk, a magokat egy kiskanállal kivájjuk. 1 gerezd fokhagymát megtisztítunk. 1 kis chilipaprikát megfelezünk, megmossuk, a magjait kiszedjük. Bazsalikom leveleket tépdesünk hozzá. Az előkészített alapanyagokat 2,5 dl kalciummal gazdagított szójatejjel és 1 csésze szója joghurttal turmixoljuk. Ízlés szerint sózzuk.

Isteni banán turmix
Hozzávalók:
2 db. banán
1 db. tojás
kb.3/4 l. tej
1 tasak vaníliás cukor
2 evőkanál cukor
Minden hozzávalót beleteszünk a gépbe, összeturmixoljuk, hidegen, esetleg jégkockával, szívószállal "tálaljuk". Ajánlatos először kevesebb tejjel kezdeni és csak fokozatosan hozzáadni a többit.

Fittness Turmix
Hozzávalók 2 személyre:
1 db nagyobb alma
1 db banán
1 tojássárgája
tej
Az almát és a banánt meghámozva és feldarabolva turmixgépbe teszem és pépesítem. Ezután hozzáadom a tojássárgáját és a tejet. Habosra turmixolom és poharakba öntöm.

Almás álom
Hozzávalók:
1 alma,
5 dl tej,
2 ek. méz,
vanilliaaroma és fahéj
Az almát kockákra darabolom és egy kevés tejjel összeturmixolom, majd hozzáadom a többi hozzávalókat is és habosra turmixolom. Azonnal fogyasztható. ( Ha az almát is és a tejet is a hűtőből veszed ki még finomabb, ja és aki meg akarja bolondítani az nyugodtan tegyen hozzá egy kis banánt is)

Frissítő búzafű koktél
Hozzávalók:
0,5 dl búzafűlé
1,5 dl ananászlé (1/4 ananászból)
2 jégkocka
3 friss mentalevél
Turmixoljuk az alapanyagokat 30 másodpercig magas fokozaton, és azonnal fogyasszuk.

Banántej
Hozzávalók:
4 banán,
6 dl tej,
1-1 evõkanál porcukor és citromlé,
1 zacskó vaníliás cukor.
Az elvagdosott banánt turmixgépbe teszem, ráöntök 2 dl tejet és beleszórom az összes hozzávalót. Pépesre verem. Ezután beleöntöm a maradék tejet és habosra keverem.

Vegyes turmix
Hozzávalók:
1 db barack
1 db alma
1 db körte
1 pohár joghurt /175g-os, pl. meggy/
kevés tej
csipet fahéj /aki szereti/
A gyümölcsöket meghámozzuk, nagyobb darabokra vágva turmixba tesszük. Hozzáadjuk a joghurtot, tejet és a fahéjat. Összeturmixoljuk.
Aki édesen szereti, tegyen hozzá cukrot. Egyébként diétás.

Randevú turmix
Hozzávalók:
7 dl tej,
8 db fürjtojás,
1 citrom,
6 evõkanál méz.
A tejet, a feltört tojásokat és a mézet turmixba öntöm, rálocsolom a citrom levét és a reszelt héját, majd habosra keverem.

Citromturmix
Hozzávalók:
1 citrom
1 alma
3 dl pasztőrözött tej
1 kk. méz
Meleg vízben alaposan megmosunk egy citromot és egy almát. Az almát meghámozzuk, daraboljuk, a citromot citromfacsarón jól kisajtoljuk. Tejjel és a mézzel sima állagig turmixoljuk. Azonnal tálaljuk.

Csokiturmix datolyával
Hozzávalók 2 személyre:
4 száritott datolya
3dl tej
fél tk kakaópor
csokoládéreszelék megszórni
Kimagozzuk a datolyát, és apróra vágjuk.A tejet a lábosban megmelegitjük, hozzáadjuk a kakaót meg a datolyát, és felforraljuk. A lábost levesszük a tűzről.A tejes turmixot keverőtálba tesszük, és mixerrel úgy összeturmixoljuk, hogy szinte már ne látszódjanak a datolyadarabok.Két pohárba töltjük, és megszorjuk egy kis csokoládéreszelékkel.Forrón isszuk.

Grépfrút-turmix
Hozzávalók:
1 szép, nagy grépfrút
2dl pasztőrözött tej
Meleg vízzel lemossuk a gyümölcsöt, majd citromfacsarón jól kisajtoljuk, megszűrjük. Cukor hozzáadása nélkül a lehűtött tejjel 1 percig turmixoljuk, fogyasztjuk.

Paradicsomkoktél
Hozzávalók:
2,5 dl paradicsomital,
1 narancs,
1 evőkanál citromlé,
1 evőkanál búzacsíraolaj,
1 szerecsendió
Préseld ki a narancs levét, majd a paradicsomitallal és a citromlével jól keverd össze. Ezután öntsd hozzá a búzacsíraolajat. Használj botmixert, azzal alaposan összekeverheted a hozzávalókat. Végül késheggyel kapargass le a szerecsendióból apró darabokat, és szórd bele őket az italba.
Tipp: még több erőt ad ez a ,,teljesítményfokozó" turmix, ha friss paradicsomszeletekkel dúsítod.

Csipketurmix
Hozzávalók:
7 dl tej,
másfél dl csipkeszörp (vagy 1 dl csipkebogyólekvár).
A hozzávalókat habosra keverve azonnal fogyasztjuk.

baba-banánturmix
Hozzávalók:
2 dl felforralt, lehűtött tej
1 nagyobb banán
ízlés szerint cukor
A tejet, banánt, ízlés szerint cukrot összeturmixoljuk. Frissen készítve fogyasztjuk(később bebarnul).

Dióturmix
Hozzávalók:
10 dkg nagyon finomra darált dió,
7 dl tej,
2 evõkanál porcukor,
1 teáskanál rumaroma.
Egyszerre beleöntök mindent a turmixgépbe és habosra keverem.

Gesztenyetej
Hozzávalók:
10 dkg gesztenyemassza,
7 dl tej,
1 evõkanál porcukor,
1 teáskanál rumaroma
A gesztenyemasszát 1 dl tejjel elkeverem, ezután adom hozzá az összes többi anyagot. Habosra keverve fogyasztjuk.

Mentatej
Hozzávalók:
2 dl aludttej vagy kefir,
6-7 friss mentalevél,
1/2 evőkanál citromlé,
1 evőkanál búzamag
Mosd meg a mentaleveleket, majd darabold fel őket egészen apróra. Keverd össze turmixgépben vagy botmixerrel a többi hozzávalóval együtt.
Tipp: az aludttejet vagy a kefirt legalább fél órával az ital elkészítése előtt vedd ki a hűtőből.

Málnás limonádé turmix
Hozzávalók:
20 dkg málna,
2 dl málnaszörp,
5 citrom,
2 liter ásványvíz.
A málnaszörpöt és a citromok levét összekeverjük, majd közvetlen fogyasztás előtt felengedjük a jól lehűtött ásványvízzel. Poharakba töltjük, és mindegyikbe teszünk néhány szem friss málnát.

Mézes banántej
Hozzávalók:
5 dl tej,
1 nagy banán,
fél dl méz,
1 dl sárgarépa ivólé,
1 evõkanál citromlé,
csipetnyi só.
A megtisztított banánt az összes hozzávalóval együtt turmixpohárba öntöm és pépesre keverve jól felhabosítom. Poharakba töltöm és azonnal tálalom.

Joghurtos túróturmix
Hozzávalók:
Személyenként 4dl natúr, vagy 0%-os gyümölcsjoghurt
15dkg sovány túró
friss vagy fagyasztott piros gyümölcs (málna, eper, szeder, ribizli vagy áfonya)
folyékony édesítőszer
őrölt fahéj
Fagyasztott gyümölcs esetén várjuk meg, míg a gyümölcs kienged. A hozzávalókat habosra turmixoljuk, Elkészítés után öntsük kis tálkákba, a tetejét pedig szórjuk meg egy csipetnyi fahéjjal.

diétás gyümölcshab
Hozzávalók:
30dkg gyümölcs,
2 tojásfehérje,
édesítőszer,
pici almaecet
Turmixgépbe pakolsz mindent, és jól összezúzatod, amíg jó habos nem lesz.

C-vitamin bomba
Hozzávalók 2 személyre:
2 kivi
kevés almalé
2 dl áfonyanektár
jégkocka
1 kezeletlen citrom a diszitéshez
Meghámozzuk a kiviket, hideg vizzel leöblitjük,és az almalével jól összeturmixoljuk. A jégkockákat két pohárba osztjuk. Elöször a kivipürét öntjük bele, majd óvatosan hozzáöntjük az áfonyanektárt,úgy hogy 2 réteget kapjunk.Szívószállal kináljuk.Ízlés szerint 1 szelet citrommal diszitjük.

Csokiturmix
Hozzávalók 4 személyre:
200 ml 1,5%-os zsírtartalmú tej
20 g csokoládé.
A csokoládét mikrohullámú sütőben kicsit megolvasztjuk, majd a tejjel turmixgépben összeturmixoljuk. A kész turmix habos tetejét megszórjuk reszelt csokoládéval. Ízlés szerint ét- és tejcsokoládéból egyaránt elkészíthető(valamint diabetikus csokoládéból is).

Babakonyha-őszibarackos turmix friss gyümölcsel.
Hozzávalók:
½ db kisebb őszibarack
200 ml anyatej vagy elkészített Milumil 2 babatej (180 ml forralt víz és 6 mérőkanál tápszerpor)
Az elkészített és szobahőmérsékletre lehűtött Milumil 2 babatejhez hozzáadjuk a meghámozott őszibarackot, majd alaposan összeturmixoljuk. A kellemes, édeskés italt kapunk, úgy, hogy cukrot (szacharózt) nem tartalmaz a turmix.

Alkoholmentes Kókuszlikőr
Hozzávalók:
0.5 l tej
5 dkg fehér csokoládé
5 dkg kókuszliszt
5 dkg porcukor
1 tojás
A csokit felolvasszuk. A hozzávalókat összemixereljük. a csokit egyenletesen beleöntjük és hidegen-melegen egyaránt fogyaszthatjuk.

Nincsenek megjegyzések: